Tűzijáték és sárkányüvöltés – Véget értek a 28. Szent György Napok


Szó szerint fellángolt a Szent György Napok főszínpadának környéke – ezáltal pontot téve a városnapokat megelőző sárkányos játékra, amelybe bekapcsolódott a város nagyja és főleg apraja.

A tűzijáték – bár a délutáni órákban az időjárásra való tekintettel felmerült, hogy elmarad – mégis megmenekült, az égiek némi kis esőszitálást ugyan bemutattak, de aztán kegyesen engedték befejezni a városünnepet.

Ha a tűzijátéknak keresztbe is tehetett volna az időjárás, a finn énekesnő, Tarja Turunen és zenekara közel kétórás, elemi erejű fellépését egy tornádó is nehezen tudta volna megzavarni. A sztárfellépő régebbi lemezeiről is sok mindent mutatott meg a szentgyörgyieknek, ugyanakkor az augusztusra tervezett, készülő lemezéből először Sepsiszentgyörgyön játszottak egy újdonatúj felvételt – az ováció természetesen nem maradt el. Tarja Turunen neve mágnesként vonzotta az ország különböző részéről érkező szimfonikusrock-rajongókat, a város főtere már-már kicsinek bizonyult ekkora tömeg befogadására.

A zenerajongók azonban korábban egy másik finom kényeztető falatot is elfogyaszthattak ínyencségként, az otthonaként Sepsiszentgyörgyöt választó Luiza Zan kvartettje lépett színpadra egy olyan produkcióval, amelyet tavaly az Arenele Romane színpadán láthattak a fővárosban. Luiza Zan eleve jelenség, a jazz hazai kavalkádjában egyéni szín: a Luiza Zan Quartet pedig olyan laza és egyben mégis összeforrott improvizációt mutatott be, amely még a műfajtól idegenkedőket is megszólította. A közönség igencsak nagy számban vette birtokba a relatív korai kezdés ellenére a főteret, a Tarja Turunenre várók pedig bebizonyították, hogy nem csak egy műfaj iránt nyitottak, hisz ők is fokozott érdeklődéssel követték a főszínpadi eseményeket.

A Szent György Napok tombolasorsolásának is kijár a főszínpad, azok, akik tombolát vásároltak a következő linken nézhetik meg az eredményeket: https://bit.ly/2VOIoMv.

A zárókoncert után „felrobbanó” színpad és a szó szerint lángoló oszlopok mögött felhangzó sárkányüvöltés azonban jelezte: a gonosz szelleme itt van közöttünk, és nekünk magunknak kell megküzdenünk vele. Jelezte ugyanakkor azt is, hogy a városnapok jövőre újra teljes pompában térnek vissza, további élményekkel és a 2020-as évre való tekintetettel még pazarabb felhozatalban!