Rétyi fúvósok a Főszínpadon – Világsztárok lehetnének


A Rétyi Kováts András Ifjúsági Koncert-fúvószenekar olyan programot rittyentett Szent György Napokra, hogy az a világ bármely mainstream fesztiválján közönségsiker lenne.

Csütörtökön, a főszínpadi produkciók nulladik napján, a helyi énekesekkel felturbózott rézfúvósok egészen nagyszámú közönséget csaltak ki Sepsiszentgyörgy főterére. Ez tulajdonképp már a második olyan alkalom, ahol komolyan megmutatkozik a város fesztiváljának valódi súlya, hiszen egy héttel korábban, a Szent György és a sárkány párharcára hasonlóan sokan voltak kíváncsiak.

Pár ezres tömeg és már működő lacikonyhák, a rossz idő ellenére jó hangulat jellemezték a csütörtök estét, a fúvósok pedig hozták formájukat, hiszen a zenekar tevékenységét követők számára nem ismeretlen produkcióval léptek fel.

A pop hercegeként nyilvántartott Michael Jackson által híressé tett slágerekből a Heal the world például egészen komoly kihívás, ide kellett már az énekhang is, amelyet a Snaps Vocal Band tagjai szolgáltattak. A zenekarnak a filmzenék is jól állnak, hollywoodi zeneszerzők műveiből is bőven akadt a felhozatalban, Hans Zimmer és Ennio Morricone kötelező egy ilyen összeállításban, de az Oroszlánkirály és a Hair musical darabjai is felcsendültek. Maksai József karmester szépen fogta össze az együttest, a Szent György Napok nagyszínpadi produkcióinak kitűnő felvezetője volt a városnapok eddigi összes kiadásán fellépő Rétyi Kováts András koncertje. Ez a zenekar világsiker lehetne, hiszen évről évre profibbá és szerethetőbbé válik!