Megnyílt a kézműves és termelői vásár


Több mint kétszáz KÉZMŰVES (így, csupa nagybetűvel) mutatja be portékáit a Székely Nemzeti Múzeum és a Székely Mikó Kollégium előtti utcaszakaszon. A Szent György Napi vásár ugyanis az a rendkívül ritka hely, ahonnan teljes mértékben kitiltották a bóvlit, sőt, nem fogadják azokat a kereskedőket sem, akik máshonnan vásárolnak akár jó minőségű árut.

Azoknak szeretnénk érvényesülési lehetőséget adni, akik valóban ők maguk dolgoznak, saját kezűleg készítik el termékeiket – mondja Várallyay Réka művészettörténész, az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesület vezetője, a vásár egyik szervezője. A Székely Mikó Kollégium előtt, gondos szelekció után, Konstancától Visnyeszéplakig (Somogy megye) összesen 81 iparművész és kézműves pakolt ki.

A Székely Nemzeti Múzeum előtti részen, hagyományos módon, az éppen most tíz éve alakult Háromszéki Népművészeti és Kézműves Egyesület szervezi a vásárt. Veres Ferenc elnök elmondta: 120 kézműves érkezett, a helyieken kívül, Kézdi- és Orbaiszékről, a Barcaságból, Csíkból, Gyergyóból, Udvarhelyről, Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Szilágyságból, többen Magyarországról és Felvidékről. A legfontosabb részvételi kritérium itt is az volt, hogy vagy a résztvevőnek magának kell gyártania a terméket, vagy olyan cége kell hogy legyen, amelynek ez a fő profilja.

A termelői vásár, finom sajtokkal, lekvárokkal, szörpökkel és egyéb földi jókkal, idén a Gróf Mikó Imre utca Sugás áruház felőli végén kapott helyet.