Aki elmúlt 18, vagy ennek többszöröse, az alapból egy kérdést tehet fel magának: vajon, az ifjúsági udvar megszervezésekor, elég fiatalra sikerült a rendezés?
Aki elmúlt 20, 30, 40, stb. emlékszik még arra az érzésre, hogy milyen volt 12, 16 évesen rengeteg mindennel szembe találni magát? Vágyni dolgokra, amelyek elérhetetlenek, titokban meginni egy sört, vagy kinn maradni 10 után, egy bulin?
Költői kérdés, mert nyilván egy dolog erre emlékezni, és teljesen más dolog mindezt megélni, újra élni. Az Ifjúsági udvar nem rezervátum, nem enklávé, csupán egy tér. A tartalom határozza meg, sikerét meg túlzottan egyszerű lemérni: pangás van vagy sokan vannak.
Sokan voltak. Itt lényegében ki is lehetne tenni a pontot. De lehet még ragozni, ha azt mondjuk, hogy energiaital, üdítő, volt rendesen, mert azért egy itóka nélkül, mindenki bambán áll.
De van itt annál több is: beszélgetés a helyi rendőrséggel. És hip-hop beat, meg persze olyan zenekar, amely a főszínpad előtt is bulit csinál. A Ham Ko Ham. És van még más is. Román és magyar fiatalok találkozása. Ez az utóbbi fontos: alkossunk véleményt úgy a többiekről, hogy szemtől szemben ülünk velük.
Nem rejtett szándék a fiatalabb szervezők részéről a SICFest reklám. Azt a hangulatot készítik elő, pontosan erre gyűjtik a közönséget. A többi pedig… parafrazálva egy okos gondolatot: ami az Ifjúsági udvarban történik, az maradjon is ott. Nem a felnőttek dolga, hogy minden pillanatban a felnövő generációt figyelje…