Szent György Napok 2018 – Kulturális hét, gyermekprogramok, vásár


A kézműves vásár a Székely Nemzeti Múzeum előtt, a Kós Károly utcában, a Mihai Viteazul Főgimnázium és a Kriza János utca sarka között, illetve a Gróf Mikó Imre utcában lesz. A lacikonyhákat a Lábasház elé, a Kórház utca és a Gróf Mikó Imre utca közé állítják fel, és a Mikó utca közepén kapnak helyet az őstermelők – mondta el keddi sajtóértekezletén Czimbalmos-Kozma Csaba. A sepsiszentgyörgyi városgondnok beszámolt arról, hogy új próbálkozásként a Szent György térre utcai étkezdéket (street food) telepítnek. A gyerekek számára a volt Bodok szálló előtt állítanak fel szórakoztató játékparkot.

Azok, akik a vásáron részt szeretnének venni, minden szükséges információhoz és pályázási formanyomtatványhoz hozzájutnak a sepsiszentgyorgyinfo.ro honlapon. Jelentkezési határidő március 26-a.

„Arra kérem a jelentkezőket, hogy figyelmesen, elejétől végig olvassák el a szabályzatot és tartsák be a határidőket” – nyomatékosított a városgondnok.

„Miután idén közvetlenül a Szent György-napok után következik a Reflex színházfesztivál, a Szent György-napok kínálatában visszafogottabb az ilyen jellegű programkínálat” – mondta el Knop Ildikó, a Szent György-napok programkoordinátora, aki ismertette a kulturális hét műsorajánlatát.

Eszerint, szombaton, április 21-én, 19 órától a Krisztus Király templomban zajló nyitókoncerttel (Carl Orff: Carmina Burana) egyidőben kerül sor az Andrei Mureşanu Színházban, a halhatatlan Caragiale: Zűrzavaros éjszaka (O noapte furtunoasă) című előadására.

Vasárnap 19 órától a Tamási Áron Színházban tekinthető meg a Bukaresti Gyermekopera Onix és Barton című előadása, amelyhez különösebb tolmácsra nincs szükség, amennyiben az árván maradt macska (Onix) szövegét többnyire egy hegedű, az őt védelmébe vevő kóbor ebét (Barton) egy zongora “mondja el”.

19 órától a Kampec Dolores alternatív muzsikát játszó magyarországi együttes koncertjére kerül sor a Háromszék Táncstúdióban.

Hétfőn 19 órától a Tamási Áron Színházban a Dumaszínház humoristái, Beliczai Balázs és Mogács Dániel produkálják magukat. Ugyancsak 19 órától látható a Háromszék Táncegyüttes legújabb előadása, az AranyAsszonyok a Háromszék Táncstúdióban.

Kedden a Tamási Áron Színházban, 17 órától és 20 óra 30 perctől az Orlai Produkciós Iroda Love Love Love című előadására kerül sor, az Andrei Mureșanu Színházban pedig, 18 órától és 20 óra 30 perctől a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Görgey Gábor Wiener Walzer című darabját adja elő.

Szerdán 19 órától az Andrei Mureşanu Színházban a Mácsafej 10 éves születésnapi koncertjét hallgathatjuk meg.

Végül, de nem utolsó sorban, csütörtökön az Andrei Mureşanu színházban 19 órától a brassói Redut Kulturális Központ William Shakespeare művének adaptációját játssza, Lear címmel. A Tamási Áron Színházban ugyancsak 19 órától a helyi társulat a Chioggiai csetepatét adja elő, míg a Háromszék Táncstúdióban 20 óra 30 perckor a Voces női kar Moulin Rúzs című produkciója látható, hallható.

A legdrágább jegyek 40 lejbe kerülnek, a rendelkezésre álló helyek 20 százalékát fél áron kínálják nyugdíjasoknak és diákoknak. A jegyek március 15-től kaphatóak online a jegymester.ro oldalon, illetve a Városi Jegyirodában (Szabadság tér 1.). A kedvezményt csak személyesen, az irodában lehet érvényesíteni.

A gyerekműsorokat Péter Orsolya, a Cimborák Bábszínház vezetője mutatta be. Elmondta: évről évre beigazolódik, hogy mekkora igény van erre a műfajra. Tavaly a bábszínházi programok kiállták a közönség próbáját, hiszen a vakáció miatt nem volt lehetőség szervezett előadásokra, mégis mindenik családi programként meghirdetett előadás telt házas volt és kizárólag pozitív visszajelzéseket kaptak.

A Bábteremben szombaton 11 órakor és 12 óra 30 perckor A tündérek tenyerén fut (sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház), vasárnap 17 és 19 órától A halhatatlanságra vágyó királyfit (sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház) láthatjuk.

Hétfőn 11 és 13 órától a kolozsvári Puck Bábszínház román tagozata a klasszikus A kecske és a három gida (Capra cu trei iezi) bábjátékot adja elő.  10 és 12 órától, illetve kedden 10 és 12 órától a Meskete játszószínház: A nap és a hold elrablása című interaktív foglalkozására kerül sor a Bábteremben, Vajda Zsuzsannával és Pilári Gáborral.

Kedden 11 és 18 órától a Mosó Masa Mosodája, a szatmárnémeti Harag György Színház Brighella bábtagozatának előadása látható a Háromszék Táncstúdióban.

Szerdán 12 és 18 órakor a pécsi MárkusZinház Toldi Miklós adaptációját mutatja be a Háromszék Táncstúdióban, Hős Miklós címmel. Szerdán 11 és 18 órakor, illetve csütörtökön 10 és 18 órakor hangzik el a Teremtésmese, a felvidéki Écsi Gyöngyi bábos meseelőadása a Cimborák Bábszínházban.

A bábelőadásokra 7 lej a belépő.

A Szent György Napok szervezői a Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház.